Még köhögsz. Még beteg vagy. Még nem szabad,
Hogy tengerviz öleljen. Még nem szabad,
Hogy így feküdj, nyitott ablaknál:
Megfázhatnál.
Lecsúszhatnék takaród, ha elfog a szender.
Pedig az éjek oly perzselők.
S úgy vár már a tenger.
És nem szabad.
Ó jer ide hát s legalább mutasd neki magad!

Ó jer, itt bontsd a hajad ki, az ablak előtt.
Nézd az éjszakai tengert. Mint fürge gyikok
Bujdosnak rajta buján villanó fénycsikok.
Nézd a tengert. Már aludni küldte a halakat
S rád vár.

Ősi ír áldás

Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van.
Az áldott napfény sugározzon be téged
és melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog, mint kandallók tüze.
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is.
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított gyertya fénye,
mely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
a virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő.

  Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt,
ameddig rám ragyog, a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?

Ha igazán szeretsz egy élőlényt, engedd szabadon!
Ha önmagától visszatér hozzád, örökre a tiéd marad.
Ha nem tér vissza, akkor soha nem is volt a tiéd.
Ha azonban csak üldögél a nappalidban,szét szórja a holmijaidat, megeszi az ennivalódat, használja a telefonodat, elkölti a pénzedet és még csak nem is veszi észre, hogy szabadon engedted, akkor az vagy a házastársad, vagy az utódod.