Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul:
Aki halandó,
csak halandót szerethet halhatatlanul.

Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: épp minden darabja.
A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.
Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.
Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle…

Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.

Reszket a lelkünk...
Helena

Ha fáj a csók, és jaj, csak reá a válasz,
Csillogó szememben könnyeket is láthatsz.
Minek a kín? Miben elvész a gyönyör,
Hiába édes a csók, ha fáj, s gyötör.

Puha ajkak csatája, óh be édes,
Mikor a szánk szomjas, csókokra éhes.
Gyengéd érintéssel simítson, a vágyad
Ne fájjon a tűz, mi hevíti a szádat.

Lágy ívű dombokon, ha siklik a kezed,
Szeretlek Kedvesem! Suttogom Neked.
Ajkam nyílik, mint rózsának szirma,
Édes lesz a csókod, ha nem lesz több kínja.

Gyere, ölelj!

Hiányzik a hajnali ködöt bontó vonat
csattogása, az ébredő peron világa,
a C-i kihalt resti bűn rossz kávéja íze,
az a szál virág - papírban -, mit legtöbbször a
a poggyásztartóba tettem, ottfelejtettem.
Hiányzik az egy-kocsis lusta vicinális,
a B-i állomás dermesztően halott csendje,
s hiányzik mosolyod, mikor kocsid mellett ott
vártál rám, hozzám siettél, átölelt karod,
felhők között a nap is kisütött felettem.
Mond, az öregedő T "eszi" a negyediket,
vagy hármasban morog, kapaszkodik a hídra?
Járnak-e még ott, a gödrös úton csillaggal
homlokukon azok a furcsán más emberek,
mezítláb, hosszú, egyszerű fehér lepelben?
S a gyep fölött röppen még a szárnytalan angyal,
"Csoki" a láncvégén türelmesen várja, hogy
megsimítsd, s hajnalban az égen énekel a
pacsirta, hordja a szél a futó-homokot,
pompázik az ezerszín liliom a kertben?
Gurul-e cseppje a méznek, s csendül az üres
pohár ha az éjszaka súgja már álmodba
a volt-szerelmet, s leül-e ágyad szélére
Tóth Árpád és Radnóti -Fanni kezét fogva -.
Verlain őszt idéző sanzonját hallgatva?
Kezedbe kerül-e még a "fekete kötet",
az őszinte szép-szavak amatőrizmusa

vagy mára mindketten a szemétben végeztük?

Nem könnyű tisztán látni a dolgokat, amikor az ember benne van valaminek a kellős közepében. Csak utólag látjuk a dolgokat annak, amik valójában voltak