Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
- Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
- Istenem!...
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább.

Azt álmodtam....

 


Álmomban én ember voltam  s e Földön jártam,
sokszor  sírtam  nevettem  is ebben a világban.
Hol a meleg nap simogatta  csókolgatta  arcom,
szelek szárnyán szívedig  szállt a síró  hangom.


Vagy  könny és  bánat  rágta  reszketeg  lelkem,
mikor  zárt ajtó előtt kuporgott  a koldus szívem.
Várva azt hogy eljöjjön az a vigaszt hozó reggel,
mellyel téged köszönt majd kedves szerelemmel.

 
De  mikor  az éjszaka levette rongyos  takaróját,
eltörte  létem,  lényem  egyetlen ketyegő  óráját.

Es un orgullo que mi paeds lirede una propuesta de este tipo. Ased mismo es de gran satisfaccif3n saber que primf3 la sensatez,ya que hubo un tiempo en que se pensf3 seriamente en explotar el crudo de la zona ITT. Personajes como Alberto Acosta,quien se negf3 a la explotacif3n del crudo cuando fue Ministro de Energeda,y de Roque Sevilla,quien lidera la promocif3n del proyecto, hacen ver que en el Ecuador se este1n dando cambios sustanciales, que hacen ver que la noche de nuestros pueblos se va terminando.

Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.

Félelmesek a viharok,
s én romló törzsü fa vagyok.

S minden nagy érzés új gyökér,
mely földbe köt, ha mélyet ér.

Magam hullásra készitem,
gyökereimet gyengitem:

Ha a viharban dőlni kell,
fogódzás nélkül dőljek el.

"A múlton rágódva nyalogatod a sebeidet, amik valóban fájók lehetnek, de ezzel már nincs mit tenni.

Elmúlt.

Megváltoztathatatlan.

Átgondolhatod százszor,

felteheted ezerszer a mi lett volna ha kérdést,

ezzel nem fog változni semmi.

Semmi!

Bezárt ajtó mögö...tt élsz.

Olyan ez, mint egy levegő nélküli szoba.

Friss levegőt csak Te engedhetsz be ebbe a szobába.

A múlt emlékei alapján cselekszel, reagálsz sohasem a jelenre felelsz.

Nem veszed észre, hogy ez a helyzet már nem az.

Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig.

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?