Könyörgés

- Szenvedsz? 
- Igen szenvedek! 
Megszenvedem az életet, a döntést,
mit magam hozok. 
Salamon király hallgatlak,
itt vagyok.. 
elõtted állok,
ítéletedre várva. 
Ne azért büntess Királyok Bölcse, 
ne azért,
amit a szivem õrizni fog

 örökre! 
Hisz ragyog,
mint Napkeleti utazók csillaga! 
Lelkem Uram,
 nem bûnös,
 nem hazug, 
csak mert látom,
hova vinne ez az út?! 
Az érzés,
mit lelkem dajkál érte ég, 
de nem lehetek a fénye, 
csak  árva lángocska a messzeségbe, 
emlékek
elárvult fegyverhordozója, 

ki, hogy ne bántson,
inkább szívébe zár 
minden pillanatot,
a holnapokra. 
Ölelésünket, 
mikor ugy karoltunk át,
mint a fény 
a kelõ nap rózsaszin mosolyát, 
a csókunk, 
mi ajkunkra ülve
gyümölcsé változott, 

édes izek szerelmével simogatott, 
a vágyunk, 
mibõl ezernyi csillag lett,
mikor egymásra találtunk,
és az álmunk, 
azt hagyd meg nekem, - kérem, 
a felejtés kincsét neki add, 
ne nékem. 
Óvd a fájdalomtól,
én nem tudom, 
ezért a bûntetésem vállalom! 
Gyötrõdjek emlékek égõ parazsán, 
a vágy,
öleléséért égesse testem, 
de tudom jól döntöttem, 
mert, ..

Szeretlek

Fényben és árnyékban,

örömben, bánatban,

lázas álmaimban,

forró vágyaimban.

Szeretlek

Az ébredő napsugárban,

a nyugtató alkonyatban,

símogató szavadban,

szerető mosolyodban.

Szeretlek

A nyári forróságban

a virág illatában,

a nyíló rózsa szirmában,

a vérvörös pompában.

Szeretlek

Véges életemben,

a végtelen reményben,

maradék hitemben,

a múlandó létben.

Szeretlek

Mondtad, mondtam, sok ezer szóban,

futó percekben, gyorsan múló órákban,

egymás szavába vágtunk, aztán nevettünk,

őszintén vallottunk, néha kicsit megijedtünk,

lelkünk kitártuk, védtelenné váltunk,

s a pillanat elhozta, már egymásra vigyázunk.

Érzem ha lelked a fájó múltban bolyong,

s érzed ha lelkemben a kínzó kétség zsong,

veled élem tested nyugtalan gyötrelmét,

s velem éled ébredő vágyam minden rezdülését.

Kezed nyújtod felém s nyúl érted kezem,

a távolság csak fogalom, Te itt vagy velem,

a pillanat megállt, az időnk szűkre szabott,

életünk jótékony módon egy esélyt adott,

a csöndes őszben mosolyt varázsolt arcunkra,

a beteljesülés igéretét forró álmainkra,

csillagokat szemedbe, méz ízét ajkadra,

a tüzet ölelésedbe, a kielégülést vágyainkra.

Megsejtettem tested vonalait
A mély és fátyolos ruha alatt.
Villanó húsod, gyönge vállaid
S egy gyáva, vágyó hullámvonalat,
Mely melleden nyújtózott.

Nézd: remegek s te áldott buja vagy
S tavasz még meg nem rázta testedet
S most minden izmos, szépívű lépés,
Mely combod vezérli, hozzám vezet.
O jöjj hozzám, asszonyom.

O jöjj: gyönyörűen férfi vagyok,
Tüzes, hatalmas, rajongó-szelíd.
Arcom az álmodó élet himnusza
És nincsen arc, mely szebben istenít:
Úgy remegek utánad.

Hogy bomlanak, hogy hullanak
a fésűk és gyűrűs csatok:
ha büszkén a tükör előtt
bontod villanyos hajzatod!
Úgy nyúlik karcsú két karod
a válladtól a fürtödig,
mint antik kancsó két füle
ha könnyed ívben fölszökik.

Ó kancsók kincse! drága kincs!
Kincsek kancsója! Csókedény!
Hozzád hasonló semmi sincs,
szent vággyal nézlek téged én!
Eleven kancsó! életé,
kiben a nagy elixir áll,
amelytől élő lesz a holt
s a koldus több lesz, mint király.

Hogyan dicsérjem termeted?

CSAK EGYSZER...

Írok, s jönnek a nagy szavak,

a józanság s értelem némán hallgatnak,

szállok képzeletem féktelen szárnyán,

szemem lehunyom, a csodát várván,

ölellek, s még-még-még ezerszer,

egyszer, tízszer, százszor, ezerszer.

Az értelem szól halkan: EGYSZER,

csak egyetlen egyszer fogd meg kezét,

csak egy ébredő reggel lásd álmos szemét,

csak egyszer szóljon hozzád első halk szava,

csak egyszer érintsd arcát simogatva,

érezd bőre illatát, lágy bársonyát,

karja ölelését, teste féltő hozzád simulását!

TŰZ VOLTÁL

Tűz voltál - lángoltam,

jég voltál - megfagytam,

csók voltál - ajkamon maradtál,

velem voltál - elhagytál.

Tűz voltam - égettem,

jég voltam - dermesztettem,

csók voltam - nem kérted,

veled voltam - elfeledted.

Fény voltál - vakítottál,

hang voltál - elszálltál,

kéz voltál - simogattál?

pillanat voltál - elrohantál.

Fény voltam - világítottam,

hang voltam - szépen szóltam,

kéz voltam - simogattam,

pillanat voltam - itt maradtam.

                                 TÉPETT EMLÉKEK

Ismered az érzést, a halál előtti pillanatot,

mikor a fájdalomból menekülve a megváltást várod?

Ismered a fájdalmat, mikor kitépik szíved,

mikor nevetve  teszed félre gyötrelmes életed?

Élted már át, mikor kilépsz önmagadból,

és felcsendül egy hang a messzi távolból,

némán, csak sejtjeidben keltve visszhangot,

mikor egy üres, fagyott  világ temeti álmod?

Átélted már a lélek fájdalmas halálát,

mikor a tested még érzi követelő vágyát?

Elhalt a szó, meghalt a jó,

ne ejtsünk könnyeket, nem kell sirató,

ne gyújtsunk gyertyát, hideg a lángja,

kialudt a tűz, vele lelkünk minden álma.

Elhalt a szó, meghalt a jó,

kihunyt a fény, s a múlandó

idő kerekei kattogva megállnak,

dermedt álmaink jövőt már nem várnak.

Elhalt a szó, meghalt a jó,

egy sóhaj száll messzire, talán az utolsó

s válik semmivé a végtelen térben,

Ámort temetjük, nincs többé Isten.

Elhalt a szó, meghalt a jó,

merre indulunk, s mi az útravaló?

SZERETLEK

Gyűlölve szeretlek.

Lélekben kifosztva

koldusként a végtelenben kereslek,

vágyaim gúzsbakötve,

szaggatnak szét az emlékek.

Az égigérő falak leomlanak

s maguk alá temetnek.

Ha temetsz, tedd mosolyogva,

visszhangozzon minden rög lehulva

lelked bezárt világában,

s legyek egy felsejlő jaj-szó álmodban.

Lettem volna az értelmetlen érzelem,

s lettél az érzelem nélküli értelem.

Éltem, léteztem, szerettem, reméltem,

s lettem

egy jéggé fagyott könycsepp szép szemedben.

Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást,
és a mord öregek fecsegjenek csak,
hisz nem ér locsogásuk egy garast sem.
Eltűnvén a nap, újra felragyoghat:
egyszer tűnik a kurta fény szemünkből,
s álmunkból sosem ébredünk utána.
Adj hát csókot ezerszer, és ha adtál,
adj még százszor, utána ezret adj és
százat s újra csak ezret, újra százat.
Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk,
akkor összezavarjuk, elfelejtjük
számukat; ne akadjon egy gonosz se,
sok csókunk aki tudja és irigyli.

Gondolatban én fogantam veled.
Én hordtalak.
Puha léptekkel testemben ringattalak.
Minden bennem rezdülésedre
gyönyörűséggel figyeltem,
s életed meséjét remekbe szőttem...

Még meg sem születtél, már a mindenem lettél!
Mikor karjaimban tartottalak,
szívem dobbanásával szeretetre oktattalak.
Lelkem zenéjével repülni tanítottalak;
s első lépéseidnél,
simogattam utad lábaid alatt...
Olykor, ha megütötted magad,
fájdalmaddá váltam,
hogy kiűzzem belőled magam
sámán-tánccal...

AZT AKAROM TUDNI

Nem érdekel, hogy mibõl élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Repül még? Ó, nagy ég!
Felszáll, és szárnya mégse mozdul?

Mi tartja
Tán a lég?
Cél, s korlát híjján merre fordul?

Fénylõ csillagcsapat,
örök fennség az õ lakása!
Irigyét szánja csak -:
Repesne az, csak szállni lássa!

Ó albatrosz-madár!
Vágyam repít a nyílt egeknek!
Könnyem csordul ki már:
Rád gondoltam, - igen, szeretlek! Ó, nagy ég!
Felszáll, és szárnya mégse mozdul?

Mi tartja
Tán a lég?
Cél, s korlát híjján merre fordul?

Fénylõ csillagcsapat,
örök fennség az õ lakása!

·...van olyan szerelem is,melyrõl emberek nem tudhatnak...
-Melyik az?
Az ,amelyik reménytelen,amely átszellemiti életünket,az odaadás
csiráját oltja belé,minden tettünket megnemesiti azzal a gondolattal,
hogy eszményi tökélyre törekszik.Folytonosan tökélesedni,hogy méltokká,legyünk szerelmünk tárgyához,vérünket cseppenként adni neki,kedvéért feláldozni önbecsülésünket,iránta sem büszkeséget,sem
haragot nem ismerni,elõtte még a szivünkben ébredõ gyilkos féltékeny-
séget is eltitkolni,mindent neki adni,amit csak kiván,még ha önmagunknak ártunk is vele,szeretni,amit Õ szeret,arcunkat állandóan feléje forditani,hogy Õt tudtán kívül kövessük....