Nem figyelt, és máris belebonyolódott a megszokás hálójába. A megszokásnak sokféle neve van - a szerelem csak egy a sok közül.

Mást teszünk, mint amit mondunk, mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást érzünk, mint amit józan eszünkkel tudunk...És hogy ezek a lelki rétegek szécsúsztak bennünk, mint egy vulkán fölött a talaj, arról fogalmunk sincs.

Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk.
Vagy nem akarunk érteni!
Ilyen is van!
Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem óhajtja megérteni, amit a másik valóban üzen neki -  inkább elhiszi a hazugságot.

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség.

„… sajnos a földet nagyon ritkán lakják angyalok
remélem egynek én jó vagyok...”

Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos."

Csukd be a szemed, kösd le kezeidet, zárd be füledet, fogd be orrodat, zárd be szádat, és ha még így is szeretsz valakit, akkor ő az igazi. Ha ezt ő is megteszi, és ő is így érez, akkor egymásnak vagytok rendelve. Ezt naponta tegyétek meg! Ha minden nap ugyanúgy éreztek, akkor semmi gond nem lehet.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Túlélőként tekints magadra, ne áldozatként. Ne gondolj a belőled dühöt vagy haragot kiváltó dolgokra és emberekre. Inkább azokra emlékezz, akik vagy amik gyógyírt jelentenek a fájdalmadra, s megelégedéssel és erővel töltenek fel az elkövetkezendőkre.

Pietro Metastasio -

Örülni reménytelenül,
Remélni értelem nélkül,
Félni, ha veszély nem rezdül,
Testet adni az árnyéknak,
Nem hinni az igaznak,
Létet adni gondolattal,
Száz képnek minden pillanattal,
Ébren álmodni százszor is nappal,
Halni halált nem találva,
A kínt örömnek kiáltva,
Magunk feledve s mást féltve,
És gyakorta sétát téve
Félsztől félszig, vágytól vágyig,
E tébolyok Ámort jelzik.

Isten az ő végtelen bölcsességében a Poklot a Paradicsom közepén rejtette el. Mégpedig azért, hogy kénytelenek legyünk mindig résen lenni.

Sírtál, minden éjjel,
könnyeid tengerével,
visszahozni nem tudod már ki messze jár.
Újból átölelnéd,
lennél, aki megvédenéd, mindentõl, mindenkitõl.
Némán elkisérnéd felhõkön át, de az ég kapuját nem lépheted át.
Engedd el, mennie kell,
hiszem Õ a Földnél jobbat érdemel
igy jó, nem éred el
de átölel majd ha jó leszel.

Ne félj a lelke él,
Csak elbújt egy felhő mögé...

Fehéringes vers

Illyés Gyulának 99. születésnapján
kioktatóm mindig akadt
mindig volt ki lefitymáljon
erdőn innen erdőn túlnan
életen át álruhásan
viseltem a magyarságom

viselem hát mit tehetnék
ha valaki így akarta
bizonyára szüksége volt
mellesztők közt egy mindig friss
fehéringes közmagyarra

hétköznap is azért jártam
fehér ingben azért járok
hogy legyen min töprengjenek
az engemet kioktatók
az engemet lefitymálók

ne tudják meg hogy ünnepem
van-e vagy nagy sötét gyász nyom
fehér ingem én-álruhám
sebemre gyolcs csatáimban
nem hódoló harci zászlóm



Mellékdal

amikor e magas egű
innensőről átvisz Kháron
azt kívánom tengerjáró
kapitányi sapkájával
a túlparton Maga várjon


Budapest, 2001.

Csak kétféleképpen élheted az életed.
Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat.
Vagy pedig abban, hogy a világon minden az.

/Albert Einstein/

Ne csak álmodd az életet,
hanem éld az álmodat!

Álmodj,
amit csak akarsz,
menj, ahova szeretnél,
légy az, aki szeretnél,
mert csak egy életed van,
s csak egy lehetőséged,
hogy olyan dolgokat csinálj,
amit szeretnél!"

Értenünk kell ahhoz, hogy vágyainkból álmot, álmainkból valóságot csináljunk.

Az álom olyan valóság, amire csak te emlékszel.

Két világ van:
az, amelyikről álmodunk,
és az, amelyik a valóságban létezik.

 
Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.
Tegnap volt, vagy százezer éve már:
Én nem tudom.
Én azt tudom csak, hogy lement a nap,
Egemről egy mosoly leáldozott.
Kihűlt és megkövült a rengeteg. -
De mit most tárnamélyről felhozok:
A fekete gyémántban napmeleg:
Az a mosolygás lappangva remeg.

Nektek adom - hogy melegedjetek.

"Vak leány

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét.
A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki hozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az
egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak.

"Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük. Ha csak rövid időre megszeretsz, meglátod, ki lakik bennem, és olvasni tudsz a múltamban és a jövőmben."

CSAK EGYSZER...

Írok, s jönnek a nagy szavak,

a józanság s értelem némán hallgatnak,

szállok képzeletem féktelen szárnyán,

szemem lehunyom, a csodát várván,

ölellek, s még-még-még ezerszer,

egyszer, tízszer, százszor, ezerszer.

Az értelem szól halkan: EGYSZER,

csak egyetlen egyszer fogd meg kezét,

csak egy ébredő reggel lásd álmos szemét,

csak egyszer szóljon hozzád első halk szava,

csak egyszer érintsd arcát simogatva,

érezd bőre illatát, lágy bársonyát,

karja ölelését, teste féltő hozzád simulását!

TŰZ VOLTÁL

Tűz voltál - lángoltam,

jég voltál - megfagytam,

csók voltál - ajkamon maradtál,

velem voltál - elhagytál.

Tűz voltam - égettem,

jég voltam - dermesztettem,

csók voltam - nem kérted,

veled voltam - elfeledted.

Fény voltál - vakítottál,

hang voltál - elszálltál,

kéz voltál - simogattál?

pillanat voltál - elrohantál.

Fény voltam - világítottam,

hang voltam - szépen szóltam,

kéz voltam - simogattam,

pillanat voltam - itt maradtam.

                                 TÉPETT EMLÉKEK

Ismered az érzést, a halál előtti pillanatot,

mikor a fájdalomból menekülve a megváltást várod?

Ismered a fájdalmat, mikor kitépik szíved,

mikor nevetve  teszed félre gyötrelmes életed?

Élted már át, mikor kilépsz önmagadból,

és felcsendül egy hang a messzi távolból,

némán, csak sejtjeidben keltve visszhangot,

mikor egy üres, fagyott  világ temeti álmod?

Átélted már a lélek fájdalmas halálát,

mikor a tested még érzi követelő vágyát?

Elhalt a szó, meghalt a jó,

ne ejtsünk könnyeket, nem kell sirató,

ne gyújtsunk gyertyát, hideg a lángja,

kialudt a tűz, vele lelkünk minden álma.

Elhalt a szó, meghalt a jó,

kihunyt a fény, s a múlandó

idő kerekei kattogva megállnak,

dermedt álmaink jövőt már nem várnak.

Elhalt a szó, meghalt a jó,

egy sóhaj száll messzire, talán az utolsó

s válik semmivé a végtelen térben,

Ámort temetjük, nincs többé Isten.

Elhalt a szó, meghalt a jó,

merre indulunk, s mi az útravaló?

SZERETLEK

Gyűlölve szeretlek.

Lélekben kifosztva

koldusként a végtelenben kereslek,

vágyaim gúzsbakötve,

szaggatnak szét az emlékek.

Az égigérő falak leomlanak

s maguk alá temetnek.

Ha temetsz, tedd mosolyogva,

visszhangozzon minden rög lehulva

lelked bezárt világában,

s legyek egy felsejlő jaj-szó álmodban.

Lettem volna az értelmetlen érzelem,

s lettél az érzelem nélküli értelem.

Éltem, léteztem, szerettem, reméltem,

s lettem

egy jéggé fagyott könycsepp szép szemedben.