Fűszeres illatával átölel a hajnal.
Mikor lépek mellém oson,
csókjától megszületik sóhajom.

Grafit fátyollal von körbe fénye,
halványul, reggelt idézve,
reám hull, hajnali pára könnye.

Lebegő ködje egyre fényesebb.
Ne félj tőlem angyalom.
Lassan, de érett férfivé változom.

Még rám kacsint, még integet,
fátyolában fény gyerek,
karjába fog a reggel, rám nevet.

Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk.

Very cute DT cards. Foregoing the risk of embarrassment to enter with the last LO I made. All spamts were cut and glued as well as added a second layer with a pop dot adhesive for deminsion. I truly hope everyone gets as big a laugh out of my project as I do. Have a great Monday!

 

Az amerikai szerző igen figyelemre méló írását azon kedves Olvasóimnak szánom, akik egy, a szokásosnál talán hosszabb elbeszélés olvasására is készek. Higgyék el, az alábbi novella megismerése talán örök élménnyé válhat a számukra! Tisztelettel:
A Webmester






Az Ohio állambeli Winesburgben, nem messze egy szakadék szélétől, egy deszkaborítású házikó rokkant tornácán kövér emberke sétált zaklatottan föl s alá. A hosszú lucernatábla fölött, melyen azonban csak sűrű, sárga mustárfű termett, odalátott az országútra, ahol eperszedőkkel megrakott szekér tartott hazafelé a földekről.

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

“Egy építkezésen, amikor megszólalt a jelződuda, a mukások egy kupacba letelepedtek, hogy megebédeljenek. Sam minden alkalommal kinyitotta az ételhordóját és panaszkodni kezdett.
- Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret!
Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt. Teltek a hetek, és a többi munkást már kezdte idegesíteni ez a nyafogás. Végül az egyik társa így szólt:
- Az ég szerelmére, Sam!