Vagyok az, aki vagyok.
Nem vagyok több Nálad, de kevesebb sem.
Nem vagyok jobb Nálad, de rosszabb sem.
Nem vagyok más, mint Te, de ugyanaz sem.
Nem vagyok jó, de rossz sem. Csak vagyok.

Csak ember vagyok.

Élvezem, a VAGYOK érzését.
Élvezem a létezést magát.
Csak egy hang vagyok a tömegből, ha kiválasztasz, Te magad leszek.

Ha rám mosolyogsz, én leszek maga a mosoly.
Ha megütsz, fájdalom leszek.
Ha megcsókolsz, csók leszek.
Ha megölelsz, én leszek magam az ölelés.
Tükröd vagyok, ahogy Te az enyém.

Az öreg bölcs és a vándor...





Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vetető út szélén.

 A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva, beszédbe elegyedett vele.

- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.

- Hova valósi vagy? - kérdezte vissza az öreg bölcs.

- Athéni vagyok.

- És felétek milyen nép lakik? - kérdezte tovább az öreg.

- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és

  önző. Ezért jöttem el onnan.

- Nincs szerencséd. Korinthusba sem jobb a helyzet.

A negyed dolláros
 
Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral több pénzt adott vissza.
 
Elkezdett gondolkodni, hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: „Óh, felejtsd már el, hiszen ez csak negyed dollár.

Elengedem




Egy kedves ismerősöm mesélte nekem a következő történetet egy estéből reggelbe nyúló éjszakai beszélgetgetés során:

Két fiatal buddhista szerzetes útjuk során egy hatalmas sártengernyi pocsolyához érkezik - a szélén egy nő álldogál, kissé tanácstalanul. Egyikük ráemeli tekintetét, felkapja, átviszi a másik oldalra.
   Egy darabig szótlanul ballag tovább a két szerzetes, majd az egyik odafordul ahhoz, aki átsegítette a nőt:
 - Nem értelek.

Visne Poet - Kérdések

Mondd, vártál-e már úgy,
tudtad, hiába vársz,
S mentél-e már úgy,
mindegy volt, merre jársz,
Szóltál már visszahívón
tűnő árnyék után,
Hagyták már kinyújtott kezed
elengedve, sután
Kérdeztél már tudva azt
nem felel senki sem,
Vártad-e már halk reménnyel
a szép szót: kedvesem.

Kívánta már arcod
zápor verését,
Mossa le mindörökre
nem akart könnyeid. . . ?

"Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.
A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.
Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:
- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

Egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.

A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó csak másfél edény vizet szállított a házba.

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta.

  Olyan mintha festő festette volna
Az elénk táruló táj, melyen életünk vonata
Hol lassan, hol gyorsan tovaszáll
S vajon még hány utas kísér tovább?

Megyünk egy talán szebb jövő felé.
Itt-ott egy- két rokon, ismerős barát elmarad.
Az Ő vonatuk már nem robog tovább
S aztán jönnek új utasok, új állomások

Hol a vonatunk suhan tovább.
Várnak új remények, új csodák.
S talán a következő állomáson,
Majd a boldogság is felszáll!

S hozza fájó szívembe a reményt
Egy-egy utas már kiszállt, veszteni többet
Nem akarók, új élet s jobb egészség,
Reményében robog vonatunk tovább

Úgy kiszállnék már ebből a vonatból.

Megjöttem itt vagyok!
köszönöm jól vagyok.

Kívánok szép napot!
Az élethez egészséget,

Kiegyensúlyozott családot,
szerető barátot.

Munkádhoz kitartást,
Hobbidban megnyugvást.

Alkotásaidhoz ihletet.
Amint kívánom, úgy legyen!
/Júlia/