utadba jön - nem is kerested.
útjára megy - hiába nem ereszted.
mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
mindegy - harapd némán a nyelved!
mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
hiszel? - most istent káromolhatsz!
hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
legyintenél - az is hiába,
s hiába vágyol a halálra.
hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni.

Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerûen azért, mert össze vagy hangolva vele.

Olvastam valahol, hogy a hamvakból préseléssel "gyémánt"követ
készítenek, amit gyűrűben lehet viselni,.......

http://abbcenter.com/_up/senga_lelke/akovarazs.mp3   

/ hangos vers/

Háttérzene: Fekete András / ryncaise

Mikor gyenge testem lelketlen maradt, 

tűz emésztette, 

míg finom porából, 

préselt gyémántként viselős lehetett. 

Palotám gyűrűd ormára téve, 

ujjadra húztál, 

még mindig csodáltál. 

Érezlek, 

mint szomjazó föld az éltető esőt, 

hallom hangod kristályok között, 

s ha a téli szél végig söpör a téren, 

tested melege védi fényem. 

Ha itt az éjfél, 

bűvös lesz az éjszaka, 

varázslatok tűzében ég, 

vágyad tüze gyullad meg bennem, 

és már táncolok a tenyeredben. 

Mire csókod elérne, 

már égek, 

hozzád bújok, 

szemedbe nézek, 

szivárvány ágyon tiéd a testem, 

ringat a vágyad egyre hevesebben. 

Minden nap első órája tied, 

amíg emlékszel reám, 

gyűrőd gyémánt várában várom, 

a varázslatos éjszakát.

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

A bivaly és a halacska

Erdélyi szász népmese nyomán

Volt egyszer egy kicsi patak

 s tán még ma is folydogálna 

de lám, csak a medre maradt

mindannyiunk bánatára.

Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső.

De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

Rongyos felhők hátán, lóbálom a lábam,
alattam zöldruhát ölt magára a völgy.
Angyaltáncot járok a napsugarával,
Istenem, de csodálatos fentről a föld.

Az udvarias mondatok

mintha páncélba vonták volna őket.

Álltak az előszobában,

a búcsúra készülődtek,

s nem lehetett tudni,

folytatódik vagy abbamarad ez a kezdet,

mi lesz még, ha betakarja őket az éjszaka?

Aztán hirtelen összefonódtak,

s mintha nem lenne többé

se kezdet, se vég,

csak a vágy visszhangos éjszakája,

a szédület és a remegés,

a kúszó, keresgélő mozdulatok,

a férfi és a nő tánca a vágy körül.

A tél

Hópelyheket kerget a szél,

Hangja kemény telet ígér.

Zúgnak-búgnak a fenyőfák,

A nyugalmat megzavarják.

Lepihent az őszi mező,

Ágya felett havas felhő.

Ám a gyerekek örülnek,

Mert hóembert építhetnek.

Ismét zengő a száncsengő,

Hisz zenéje főszereplő.

Hegyen át és völgyön át,

Télapó viszi puttonyát.

Istenem! De szép karácsony,

Mákos bejgli a kalácsom.

Csodás varázs, karácsonyfa,

Ajándékkal megrakodva.