Érzelmileg túlcsordulva,

Szerelemmel vágyakozva.

Csodát keresve,

S találva......

Ölelőn,

Örökkön feledőn,

Múlt árnyait,

Nem keresőn.

Félelmeket,

Olykor teljesen félre dobva,

Szaladva,

Széllel nem hadakozva.

Napot csodálva,

Pillanat varázsát fogadva,

Erekben száguldó vért érezve,

Szívdobbanást remélve.......

Érzem, élek........

/Lexa007/

Ha egyszer láttad,

Ne hidd, hogy ismered.

Mindig más arcát mutatja,

Szüntelen.

Fodrozódó ágya, öleli.

Szél adja, olykor erejét,

Korbácsolja, hajtja ,

Esetleg simítja,tenyerére emeli.

A Hold hatását furcsán viseli.

Mozgó tömegét emeli,

Csökkenti.

Hiszi, ki tudja, mi leli.

Árnyalatai ,

Mindig más kedvét,

Mutatva tükrözi,

Napfény is segít benne, ő neki.

Rejteke,bölcsője,

Életet adója,

Megannyi csodás lénynek,

Növénynek

Elindult egy magyar termékekért mozgalom, mely szeretné felhívni mindenkinek a figyelmét a magyar termékek,

Szolgáltatások vásárlására, fontosságára mely kilábalást hozhat reménytelennek tűnő helyzetünkből.

Dicsőséges vér nélküli felemelkedést szeretnénk, nemzetünk talpra állását "máról - holnapra"

Elérhetjük, ha végre teszünk is érte, azzal, h odafigyelünk mit veszünk. Első lépésként

Minden hónap 7. Napján "magújulásként" arra kérünk mindenkit aznap csak

Magyar terméket, szolgáltatást vásároljon.

Téboly,

Talány,

Feladni,

Halál.

Bánat,

Könny,

Néma

Közöny.

Halk

Fohászkodás,

Gyöngy,

De nem halász.

Talány,

Csend,

Mely,

Benned lelt.

Táguló, szem,

Világ,

Parányi pont,

Óriás .

Keresed ,

Kereshetetlen,

Tapintanád,

Lehetetlen.

Fák,

Terek,

Virágok,

Színek.

Kavalkád,

Emberek,

Érzelmek,

Fellegek.

Ez

Ám ,

A Világ,

Mely körül ölel.

Az élet,

Mely veled,

Benned

Lel.

Vágy ,

Megannyi könnycsepp,

Tajtékzó szél,

Bátor, ki fél.

Talán marad, ma még.

Amit, a holnap ,

Már nem remél,

Széjjel tép.

Botorkál,

Feje lehajtva,

Esze céltalan,

Szeme bágyatag.

Szíve örült tánca,

Majd,

Alább hagy,

Olykor sápatag.

Mond mit is remél?

Talán vad,

Ki él?

S ha nem él?

Olykor van úgy,

Hogy csak van.

Lebeg tér és idő felett,

Nem érzékelve a szelet sem.

S van , hogy él,

Szeme ragyog,

Szíve merész,

Agya sokat remél.

A világ vállon vereget néha,
Jutalma, hogy jár újra a béna,
A vak látja a gyönyörű színeket,
Hangosan siratja a néma az eget.

Aztán felébredek, minden sötét,
Lenyúzzák az emberek bőrét...
Sikítanak éhesen a gyerekek,
Gonosz uralmától a föld remeg.

Fürge táncra hív a nyár,

Csend lepi, köd nyomát.

Szív libben,

Ajak pisszen.

Hol van már?

Nem a csend,

Azt már rég nem keresem.

A zöld ,ott pompáz.

Távoli tájak,

Lábam alatt elterülnek.

Színek kavalkádja,

Szemeim előtt tova tűnnek.

Illékony tünemény,

El- el libben,

Keresem egyre,

A távolba révedve.

Várom egyre,

Szavakat nem feledve,

Múltat temetve,

Agyon ütve.

S ,mit is várok?

Mit is keresek egyre?

A jövőt, mely várat egyre,

A szebb jövő, nem kopogtat, messze.

Olyan mintha festő festette volna
Az elénk táruló táj, melyen életünk vonata
Hol lassan, hol gyorsan tovaszáll
S vajon még hány utas kísér tovább?

Megyünk egy talán szebb jövő felé.
Itt-ott egy- két rokon, ismerős barát elmarad.
Az Ő vonatuk már nem robog tovább
S aztán jönnek új utasok, új állomások

Hol a vonatunk suhan tovább.
Várnak új remények, új csodák.
S talán a következő állomáson,
Majd a boldogság is felszáll!

S hozza fájó szívembe a reményt
Egy-egy utas már kiszállt, veszteni többet
Nem akarók, új élet s jobb egészség,
Reményében robog vonatunk tovább

Úgy kiszállnék már ebből a vonatból.