Láttál gyümölcsöt fenn a fákon?
Alul éretlen, s elérhető.
Ahol nap éri, messzi ágon,
finomabbra és szebbre nő.
S ha körbenézel lenn a porban,
néhány ütődött, oly közel.
Ha ezért nyúlsz és szeded sorban
velük tán boldogabb leszel?
Érdemes-e a szépért mászni?
S elérni inkább a csodát,
mint földről rosszakat halászni,
s csalódni sok-sok éven át.
Megéri-e a fáradtságot,
hogy megleld a pont neked valót?
Megtalálni a boldogságot,
s tudni, hogy nem hiába volt,
a hit, a küzdelem megérte,
mert minden vágyad teljesül.

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

DE NEHÉZ

De nehéz így szeretni téged, ahogy én szeretlek téged

Fáj a levegő és fáj a szívem körülötted.

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

ANYA VAGY

Kinyitom szobája ajtaját.

Ne sértsd meg barátod,

Mert, magadat is sérted..

Igaz barátnak, minden úgy fáj,

Mint ahogy tenéked...

Hisz ha te örülsz, ő is,

Még mosolyodnak is örül..

Ha bánkódsz,bármi bánt is,

Ő, akkor is,szeretettel vesz körül..

Igaz barát,örül örömödnek,,

Veled könnyezik,ha sírsz..

S akkor is melletted áll,

Ha már senkid,semmid nincs !!

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

TIZENHAT ÉV

16 év annyit ér, amennyit most a cél,

Nem találja, ha külön téved,

Mert az emberek a szív mélyén testvérek.

Sejtelmes lebegés,
fájdalmas mámor,
tűnékeny pillanat,
tündöklő zápor.
Könnyező játék,
röpködő fények,
kavargó álmok,
éhező lélek.
A ma is nehéz volt,
s hiába a könnyek,
hiába törlöm le,
holnap sem lesz könnyebb.

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Koszorút fonsz homlokodra,
Jézusnak hiszed magad,
élvezed, hogy véred csorog arcodra.
Krisztus-előttből Krisztus-utánba tartasz,
de az is lehet, hogy éppen fordítva.
Nézz tükörbe,
s lehullnak bőrödről a tüskék.
Szerep  csupán életed,

mondandód ripacskodás,
hazug szavak halmaza,
vaksin átcsoszogsz a színen
mint egy félrészeg mosdatlan statiszta.
Egyedül tétova mozdulatod őszinte,
mikor kezed egy apró,
féltő rebbenéssel
Sára fürtjeit titokban megsimítja.

Azok a részeg hajnalok,
mikor a Zagyva mocskos vize felett,
a szétesni készülő öreg fahídon ballagok,
számon Margó ginnel kevert rúzsos csókja
/pincérlányként bőkezűen osztogatta/
felsejlenek bennem magányos éjszakákon.
Nem sírom vissza ifjúságom
jól-rosszul megélt életem romjai felett,
csak még tenyeremben érzem Margó melleit
ahogy hozzám simult /de többet nem engedett/,
s már libbent is tovább bugyiját kivillantva
tényérnyi szoknyájából,
szemünk éhesen szaladt, meglódult fantáziánk,
józanság nem parancsolt ilyenkor megálljt
/az se zavart, hogy a holnap már vár ránk/.

Kormos, piszkos külváros hozott a világra,
Vérben, könnyben, mocsokban születtél.

Szárszó vitt el, temettünk.

Magot vetettél,
de a szárba szökő virágot
a burjánzó gaz megfojtja,
kevesen maradtunk,
alig-emberek,
hitünkben egy jobb világra várva.
 
Kormos, piszkos
ma is az élet,
fonnyadt fák ágain kúszik
fáradtan a fény,
köd temeti a reményeket
és
Szárszó felé
rozsdás síneken
acélkerekek alatt
fájdalmában
felsír a lélek.