Ha látod őket melengetnek, ölelnek,

a piros, a sárga, a narancs még mára.

A barna már emlékeztett a télre,

a hidegre a szélre.

De még mára , maradjunk a szépnél,

a levelek zizegésénél,

a még itt lévő madarak csivitelésénél.

A színek, az ősz varázsánál

(Lexa007)

Bármid van, amire azt mondod, enyém, ne feledd hozzágondolni: kölcsön kaptam. Mert mindenedet az élettől kaptad, s mindenedet vissza is kell adnod.

(Gárdonyi Géza: Földre néző szem)

Ez most az igaz szerelem volt, a régi sebek begyógyításának illúziója, a biztonság meséje. Ami kicsit igaz is, hiszen a szerelem megóv, ugyanakkor hazugság is, mert mindentől még a legnagyobb szerelem sem védhet meg. Ha az emberben belső félelmek garázdálkodnak, még egy elsöprő érzelem sem védhet meg. A tudattól, hogy még a szerelmet is elragadhatják, és akkor egyedül maradsz, nem lesz melletted senki, soha többé.

Az ábránd szép vára

juszt is ledől,

ha nem gondolkodik az ész,

nem a valóság talajára épít a kéz.

Tegnap kora este

egy felhő alakja

Krisztus Keresztje!

Ma késő este

az égbolt felét

időnként

három villám fénye

terítette be.

Közben sercegés

s dörrenés hallatszott.

Könnyű volt rájönni

a Mindenség haragszik!

Keresni kell az okot!

Mielőbb javítsunk ki

rossz tettet és gondolatot

.

             *

Örülünk haragszunk

gyötrődünk, jót várunk.

Egy része megtörténik úgy

amilyennek vártuk.

Úgy - ahogy

benne van tudatunkban,

hogy a mi kezünk nyoma is

látszik.

Higgy a költészetben!



Az élet kiapadhatatlan kincs, de csupán a költő szíve ismerheti meg.

A szeretet az egyetlen létező költészet. Minden más költészet csupán annak visszatükröződése. A költészet lehet hangban, a költészet lehet kőben, lehet építészetben, de alapjában véve ezek mind a szeretet visszatükröződései különböző közvetítőeszközökkel. A költészet lelke a szeretet, és azok az igazi költők, akik megélik a szeretetet.

Minden léleknek kulcsa van
Magától ki nem nyílik.
Kulcs nélkül bezártan marad,
Hiába is feszítik!

Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.

"Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el."