Néha megáll egy pillanatra az idő. Egy-egy jelenet úgy marad meg

bennünk, mint egy kimerevített kép. Elhalkuló hangok, lelassult

mozdulatok. Semmi sem változik. Aztán elmúlik a pillanat.

"Mélyen magamba nézek. Egy pusztító vihar végtelen nyomait látom, millió darabra hullott emlékképeket egy kőtörmelékkel borított, elhagyott sivatag buckái között. Szedegetném a sokáig dédelgetett szép napok másodperceinek maradékait, letűnt vágyak, soha ki nem mondott szavak, meg sem született gondolatok utolsó felismerhetetlenségig rombolt atomjait. Ezer sebből vérző élettelen lelkem felszínét vizsgálom értő figyelemmel, simogató gondoskodással. Már nem érted hullatott kevés könnyemet a homok végső reménységként mohón issza magába az új élet teremtésében bízva…Újra tanulok élni…A könnyeim adnak hozzá erőt..."

Az éjszaka nem tudtam aludni, és azért a régi önmagamért könyörögtem, aki egykor voltam..,ostobaság, hisz ami elmúlt azt kár keresni..,és bár sok jót tudhatok magam mögött, a mostani énem is az akkorinak köszönhetem..,tehát elégedjek meg azzal, akivé mostanra fejlődtem, és tegyek meg mindent a további fejlődés érdekében..,anélkül, hogy újabban folyamatosan zaklatott vagyok.

Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai,

amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna.

este lett
mintha sosem lett volna más...
ott belül
benned csak izzik a lázadás

még hív a hang
még álmodik az élet
pedig messze jutottál
de néha mégis azt suttogod: félek

nem látszik már az indulás
nem látszik még a cél
nem hiszed hogy lesz olyan
amikor azt mondhatod megérkeztél

úgy érzed soha nem szerettek
úgy érzed mindig magad voltál
önmagad falak közé zártad
gyakran fuldokoltál

Ennenmagának él mindenki, és ennenmagának hal meg. Társakkal pillanatokra találkozik csak, adásvevésben, hivatalos ügyekben, szerelemben, barátságban, örömben, fájdalomban. Egyedül vagy, és egyedül maradsz, mert másban is magadat szereted csak. Mindig ott csalódol, ahol a másikban magadra akarsz ismerni, senkitől sem kaphatod meg azt, amit magad adsz magadnak.

Biztos voltam benne, hogy megjelensz, egymásba botlunk és én tudni fogom megcáfolhatatlanul: Te vagy az.
Kerestelek.

Nincs olyan ember, aki ne tudná megtalálni a Másik Felét. Életünk valamely pillanatában mindannyian keresztezzük a Másik Felünk útját, és felismerjük őt.

Hogyan várhatod, hogy kezedben kinyíljon a virág,

ha egy vulkán izzik szívedben.

Várok türelemmel

türelmetlenül,

remélek is mindig

reménytelenül,

élek, pedig tudom,

halandó vagyok,

izzó parazsak közt

mégis megfagyok.