Érzések vannak,
Tova tűnő vágyakra lelve.
Furcsa bolyongás,
Sötétben tapogatózás.


Közbe olyat lelve,
Melyet eltemetve,
Feledve, nem lelt ,
Eme feled meg.

S most, hogy meglelted,
Nem keresve,
Szeretve, ölelve,
Már ,nem néz, szemedbe.

Rabja vagy,
Nem enged.
Hogy meddig szeret,
Mi ad,vagy vesz el?

Ki tudja?
Csak az élet,tudhatja meg.
A jövő , mi irányt mutat,
S választ ad....ott ül szemedbe, fejedbe.


A válasz mit keresel,
Keresd szívedbe.
Félelmeid fogságából kilépve,
Temesd a múltat, jövőnek reményt adva.

Vágytam, s meg van....

Reméltem, féltem....vártam.

Csodát kerestem.

Eddig, nem is találtam.

Furcsa az élet.....

Mikor nem keresel, akkor találsz,

Mikor nem kecsegtet ,akkor ad ám.

De a félsz ,ott kopogtat, szívem falán...

Mennél jobban érez, annál jobban keres már.

Most ,félre dobom a félsz minden szavát,

Néha bekukucskál,

De kiseprem ,nevetve a Világ szavát.

S az érzés ,ott tombol bent,

Feledve mindent, olykor megremegve,

Elmerengve ,új jövőt építve.

Üres lett a tudatom.

Azt hittem, hogy álmodom,

de nem álom,

hanem ez a valóság.

A korházi ágyakon,

sok haldokló szenved.

Sóhajtásuk

tova száll a messzeségbe,

némelyikük már

csak lézeng csendesen.

Emlékükben messze járnak,

eszükbe jut, ami szép volt,

sajnos ez számukra

már csak régmúlt.

A kortermekben tűvel szúrják,

Kemó folyik be a vénán,

kínlódást hoz minden flakon,

zsibbad tőle lábad, karod.

Értelmed, ha meg-meg villan,

rádöbbensz,

hogy nem gyógyulhatsz.

Fordul a föld,

az éjt hozza

a  nappal után.

Küzd az ember,

szenvedve éli át

a mindennapokat.

Fényre vágyik,

mely szebbé teszi

a napjait,

de nincs irgalom,

éhség és nyomor,

magány és ínség,

hozza meg az alkonyt.

A másoknak fénylő napot

követi a sötétség.

Üres gyomorral,

szorongó testtel

álmodik a boldogságról,

a királyi lakomáról,

a kiegyenlítet számlákról.

Könny csordul a

szeme sarkán,

Fájdalmas sóhaj száll

a messzeségbe.

Alszik, teste megpihen,

feledve a feledhetetlen

kegyetlen, reménytelen létet.

Egyszer eljutsz oda,

Ahonnan ,nincs visszaút.

A holnap már nem kecsegtet,

A tegnapod homályba veszett.

S a ma?

Hát a ma, furcsán ölelne talán,

Ha agyad, hagyná már.

Életed száguld tova,

Minden perce egy csoda.

S te ,látod ezt?

Úgy éled életed,mint egy vak,

Sötétben, csukott szemmel.

Küzdesz , harcolsz és leginkább túlélsz.

Ami valljuk be, nem az élet.

Látod e a csendes csodákat,

Melyek ott vannak,a másodpercben is?

Látod e ,valaki arcán a mosolyt,

Érezve, melengeti szíved?

"A félelem az, ami visszatart. Sok mindentől! A félelem visszatart az élet szépségeitől, és hajlamosak lehetünk egy szürke, álmok nélküli életet élni. De ha (egyszer) veszed a bátorságot, és szembenézel a félelmeiddel rájössz, hogy nem is létezik, az amitől félsz. A félelem a tudatodban bújik meg, és lopja el az álmaidat. Nézz szembe vele és aztán ébreszd fel az álmaidat...."

Fészkelődöm a kanapén - s a térdem ér az államig,

behunyt szemmel, kucorgóm, kísértenek az ábrándjaim.

Hamis hangon Cohen-dalt énekelgetek,

és újra böngészem a kedvenc versemet.

In my secret Life-az én titkos életemben

néha rettegek a kegyetlen reggeleken.

Csüggedten az utcán sietősen megyek,

nem érdekel, miért néznek az emberek.

Vászon kalap alá gyűröm, kócos hajam,

a föld tiszta ízét érzem talpam alatt.

In my secret Life-az én titkos életemben

néha rettegek a kegyetlen reggeleken.

Hétköznapló- bluesban

Fohászok szálltak a szürkülő égbe,

Puha vatta felhővé foszlottak, tört kékségben

s visszhangzott a csend az éjben

Prizma repedések az ablaküvegen,

fojtott szavaimra csak az árnyam felelt.

Mások szavait faltam otthon ,képzelheted

míg serpenyőmben pirulva lecsót szült a gőz.

Néztem arcok, hogy lobognak és elmerengve

éreztem, hogy engem minden egyes szó legyőz.

A laptopom tömte a szerverét,

letöltött éppen egy újabb programot,

én örültem annak, ha a nap estjén

fáradt szemeimnek néhány perc juthatott.

http://slides.ly/YpKikl

Saját készítésem, de nem hagyja sehogy felrakni.... :( Csak a linkjét tudom.....