Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.

 

Tűz Tamás

 

Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény.
Komor felhőkből bomlik ki a kék ég
s virrasztva várja népe ébredését
a századok szélfútta reggelén.

Nem tétován, de biztos mozdulattal
lendül előre tervező keze,
míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal
a forró puszták zendülő szele.
Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba
s pillantásával féltőn átkarolja
a frissen szántott szűzi földeket.

Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,
hogy megkösse a rónák vad porát,
szőlő teremjen és kenyér, fehérebb
s hogy mindenki meglelje otthonát.
Áldott szigor, rendet hozó szelídség!
Arany szív, mely eltékozolja kincsét,
hogy új szívekben ragyogjon tovább!

Hát róla zengjen most a lelkes ének!
Uram, téged dicsérünk általa,
mert ő volt a te választott edényed,
apostolod; híved s a föld sava.
És ő volt ama bibliai sáfár;
kire be jó, hogy éppen rátaláltál,
midőn megvirradt napunk hajnala!

Tűz Tamás kétségkívül a nyugati magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Sokoldalú és kiforrott alkotó, aki a Nyugat harmadik nemzedékétől örökölt hajlékony és gazdag formakultúráját fokozatosan továbbfejlesztve, az elmúlt két-három évtized során a különféle költői irányzatok, avantgárd törekvések eredményeit bátran átvéve és hasznosítva alakította ki saját stílusát, a hagyományos verseléstől a szürrealista, szimultanista és más irányú verselésig ívelő lírikusi módszerét.
Tematikailag is rendkívül változatos és sokrétű Tűz Tamás költői világa. Az isteni természet titkait fürkésző, a krisztusi példa tanulságait mérlegelő, az örök életre, megváltásra és kegyelemre sóvárgó versei mellett ott sorakoznak azok is, melyekben hitelesen és meggyőzően ábrázolja a hétköznapi élet sokszínűségét, ellentmondásos korunk dilemmáit, kételyeit és reményeit, történetiségbe ágyazott emberi viszonyaink felemás mivoltát, fölemelő nagyságát. Pap létére nemegyszer meglepő nyíltsággal beszél a szerelemről, megfogalmazva a férfi és a nő érzelmi kapcsolatának minden gyötrelmes kínját, esendő gyarlóságát, tisztító örömét, gyöngédségét, fájdalmas és veszendő szépségét. Az emberi teljesség megragadását célzó, gondolatilag igényes, árnyalt és érzékletes lírája kivívta számára az olvasók megbecsülését.

Forrás: Szakolczay Lajos előszava a Hét sóhaj a hegyen című kötet borítóján (Magvető, 1987)