Az esküvőn

Júlia és Péter talán, az idejük kezdete óta várta ezt a pillanatot. Számukra, kapcsolatuk teljessége, koronája ez a megismételhetetlen alkalom. Népes, rokonság kíséretében pecsételhetik most meg Isten, és ember előtt közös akaratuk. A felsőbb hatalom, szerény szolgája, a megszokott kérdéscsokortól eltérően, egy egyszerű kérdéssel fordul Péterhez.

Péter, kijelented-e itt Isten színe, és embertársaid előtt, hogy emberi gyarlóságod ellenére, Teremtődet jobban szereted, mint bárkit, bármit, ezen a világon?

A padsorok felöl, hangos elégedetlen morajlás, nemtetszés hullámai söpörtek végig a szent helyen.

A menyasszony fátylának csöndes, de határozott hangjából lehetett tudni, hogy tekintetének középpontjában, leendő társa profilja került. Pétert is meglepte a váratlan, előre nem egyeztetett kérdés. De, a szíve mélyén valami azt súgta, az életed felöl, döntesz. Ha valamikor, most őszintének illik lenni. Hiszen, Ki lenne méltóbb a szeretetre, mint az, Aki adta azt? Ajkait, határozott, boldog igen hagyta el.

A padsorokat megtöltő, fel-felálló emberek felől, már határozott, érthető szavak csattantak a hátán.

Fanatikus, megszállott, barom! Te, szektás állat! Te, gyenge akaratú, láthatatlan Isten mögé bújó szent fazék!

Júlia testét zokogás rázta, úgy érezte, lábai nem képesek tartani törékeny testét.

A pap tekintetét kereste a könnyfátyol mögött, de nem járt sikerrel. Abban viszont biztos volt, hogy ez a kérdés, nem az Ő gondolkodásának, érzelem világának, hitének megfelelően lett feltéve. Megfordult, és a végtelenbe vesző bejáraton beömlő napsugarak hívogató szépségét látta csak. Szinte hallotta, ahogy szólítják. Gyere, nincs itt semmi keresnivalód. A Te életed sokkal színesebb, mint amibe majdnem belefolytál.

Lábai, vitték, húzták, és minden lépés olyan érzéssel töltötte el, hogy képes lenne a templom kövezetének szétzúzására is. Ennyit ér Ő, Péternek? Pedig, mindenét ki, és feltárta Érte.

…

Kedves, soraimat olvasó! Folytasd, hited szerint!

Attila