Kedves Váradi Rózsi! Honnan van az idézet: "Valahogy mindig félúton vagyok..."? Csak mert nagyon szép!

Előzmény

Válasz

Tóth Árpád
Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Válasz

Tetszik ez a versed! Gratulálok hozzá és köszönöm.

Előzmény

Válasz

Gyönyörű vers. Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép estét kívánok.

Előzmény

Válasz

"Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
valami jót mindig magammal viszek.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.
Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül..."

Válasz

Elme.

Ellenállás vérző teste,
Fény útjának ölő mérge,
Fájdalmat hoz égő tette,
Sötétségnek élő terve.

Utasítás hangorkánja,
Kényszerítés hangos árja,
Erőszakolt titkos vágya,
Testet öltő problémája.

Akaratnak erő érve,
Kínlódásnak önző hite,
Gátat épít ömlő vére,
Látszatokba belé fekve.

Igazolja okult baja,
Létrehozza ok példája,
Léte hozza csalódása,
Akar mása csaló társa.

Fájdalomnak fénylő dala,
Reggelt hívó csöndes ima,
Eltörölve törött bája,
Sötétségnek ok formája.

Megértésnek bölcsessége,
Érveinknek kivérzése,
Fény forrásnak örök helye,
Istenünknek megélt teste.

Benne tálalt egész mása,
Örök élet fényforrása,
Jelenlétét megmutatva,
Lelke étkét most használva.







A megélés boldogsága!

Nézd a tested jelenlétét,
Érezd véred lüktetését,
Hallgasd a csönd zümmögését,
Belső formád áttetszését.

Mozdulatod akart létét,
Tetteidnek vágyott érvét,
Békés mozgás örök helyét,
Ráeszmélés boldog nevét.

Tekints így a világodra,
Nézd az élet fénylő sodra,
Hasonlatos Ten magadra,
Eggyé váló élet tava.

Ízlelgesd az érzet ízét,
Keresd meg a forrás vizét,
Átengedve folyást nézve,
Élet magját megízlelve.

Mikor érzed belső léted,
Megteremted örök fészked,
Lelked helyét megtalálva,
Boldogságod meg van áldva.

Nem zakatol többé hibád,
Isten ekkor testedbe lát,
Megszabadít minden bajtól,
Sors nevének látványától.




Önmegadás.

Tested fészke lelkednek,
Értelmedet ereszd meg,
Tükrét szeresd létednek,
Megoldások születnek.

Rossz érzések kerülnek,
Fájdalmaid enyhülnek,
Önmagadat figyeld meg,
Érik fénye szemednek.

Átértékelt érzeted,
Polaritást megérted,
Látod már az életed,
Föld testében élheted.

Kristállyá tett szerelmed,
Vágyad ízét erezd meg,
Formák éppé tehetnek,
Boldog tettek kísérnek.

Elevenbe szeretnek,
Izzik étke kedvednek,
Keresd helyét létednek,
Ölelkezve etetnek.

Eggyé váltál mindennel,
Hullámzásod szünetel,
Akarásod elszelel,
Megadásod Te leszel.

Előzmény

Válasz

Nagyon szépek a verseid. Gratulálok hozzá.

Előzmény

Válasz

Nagyon szép vers

Válasz

Anyukám.

Áldott édes kedves anyám,
Értő szavad örök hazám,
Kérdő lelked szívembe lát,
Élem annak véd oltalmát.

Nem feleded érző léted,
Fénylő szemed lágy lényeged,
Léted bomlik értel benned,
Két hű szemed igaz helyed.

Legyen mindig öröm neked,
Jelenléted izmos terved,
Bírálatra nincsen tetted,
Belső rended szereteted.

Drága édes kedves anyám,
Áldott tested örök hazám,
Aggódásod védő imám,
Figyelmeddel tűnő hibám.

Minden tetted engem etet,
Hiányodért koldus leszek,
Bennem élő örök neved,
Dobbanást hoz érző szíved.

Utat törve jársz előttem,
Hitet adva érzel engem,
Viszel napot nevet értem,
Örök léted jelenlétem.

Előzmény

Válasz

Meglátogató!

Elmennék én Veled hozzád,
Szavak nélkül meg is álld nád,
Érzéseknek tüzét vinnék.
Életednek mása lennék.

Krisztus testét elém tennéd,
Értő könnyben megfürdetnéd,
Földünk vérét beengednéd,
Árva szívvel megteremnéd.

Péntek lenne sajgó estve,
Tudnád ennek nincsen vége,
Érzékelnénk setét létünk,
Megízlelnénk boldog énünk.

Fájó szívünk reggelt hozna,
Napfényének oldó csokra,
Párologna könnyes csókja,
Szárazságát locsolgatva.

Telne így a hétnek vége,
Áldott földnek ölelése,
Bennünk fogant nagy értéke,
Nagypénteknek köszöntése.

Hétfőre már megfoganna,
Új életnek izzó magja,
Tervet élnénk tovább Neki,
Fényét Bennünk megteremti.



Földünk!

Kékségével otthon éled,
Forgásával keresgéled,
Vágyát issza örök éned,
Idő mását rá cseréled.

Teremtőnek boldog kedve,
Formád magját beérlelve,
Élet fényét beélesztve,
Anyag vágyát beléélve.

Érzet teste íznek való,
Teremtéssel fogant bolygó,
Szeretéssel élő golyó,
Terved mását beléoltó.

Növekedve szervesen él,
Minden nappal tervet beszél,
Hűvös éjjel álmot regél,
Csendérzésből létet mesél.

Vonzásával hozzá ragad,
Édes vágyad vízből fakad,
Áramlása körbe szalad,
Változása örök marad.

Egészsége Isten mersze,
Hálánk éled szerelmére,
Szemünk mása összessége,
Létezésünk tükör fénye.

Előzmény

Válasz