Az élet egy röpke álom,
s én csodálatosnak találom.
Néha keser-édes felocsúdás
az örök titok,mi lenne más.....



Az élet a minden, a gyönyörűség,
a szerelem,a csók, a hűség.
Ő a halál ellentéte,a Föld egésze,
a világmindenség ölelése, a jővő!



Az élet reménység:
a viz,a fény , az egészség.
Az Élet a hajnal hasadása,
a virágok illatozása,
a madarak csicsergése....
a gyermekek önfeledt gügyögése.



Ez mind- mind az Élet !!!

Válasz

Mozdulatnyi szeretet

" Hiszek a simogatásban
ujjak bizsergő
játékában,
testet elöntő
forróságban,szorongást oldó
valóságban,
lelket adó
gyógyításban,
mindezek
karácsonyában...
Hiszek a simogatásban."
( ismeretlen szerző)

Válasz

Addig jó míg a remény éltet
Ha nincs remény hiába az Élet,
Mivel a remény sosem vész el
Az Élet a végtelenbe tér el.
Ott fojtatja útját míg el nem éri végső célját.

Válasz

Igen, ez igy van... érzelmeink a válaszutakra késztetnek.... és milyen nehéz nem eltévedni.

Előzmény

Válasz

...Mert eszünk az értelem szolgája, az érzelmeink pedig a válaszutakra késztetnek. Talán ebben áll a
szabad gondolkodás, a lélek megtapasztalása ,metafizikai fejlődése. A cél és értelem valóban nem
játszanak már jelentős szerepet.

Válasz

"Én beszélek hozzád és te hallgatsz engem. Van egy beszélő, egy hallgató és vannak a beszéd hangjai, amelyekből összeállnak a szavak. De végső soron, hiába kutatok magamban, nem találom meg a szavakat, és te sem találod meg őket magadban. A szavak éppúgy nem léteznek, mint az üres tér. Ám mégse mondhatjuk róluk, hogy nem léteznek. Amit mondok, azt hallod és te gondolkozol azon, amit hallasz. A kimondott szavak valamilyen hatással vannak rád, mégis hiába keressük, nem leljük őket. Ez a valóság kettős természetének misztériuma.'

mindennapi tűnődések....

Válasz

Talán Wass Albert-versével tudnék hozzászólni, a "Képzeletfohász" -hoz.....
Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerû állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szûk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.
Wass Albert

Előzmény

Válasz

Képzeletfohász

…bárcsak valóban is létezni tudnál… ott, ahol, valahol én is… létezni próbálok… S nem csak álom, s képzelt látomás lehetne csak, ahogy létezésünk véletlen, végül majdnem egybefolyt… Ott Ahol, már majdnem beszéltünk, ott, ahol már majdnem egymásra néztünk, s ott amerre már majdnem fontossá is lehettünk volna… talán… még egymásnak is.
Vagy ott, ahol a tömegkommunikáció, és az információs technológiák tobzódása közepette is, már nem csupán csak füstjelekkel társaloghatunk… ismeretlenül, s egymásról szinte semmit se tudva, de mégis, valahogyan érezve mindent… de legalábbis e ’minden’ tényleges esélyét, értelmét és célját. Mikor is a két fél, eddig csak félig és éppen hogy létező - végre, már valóbban is, egyetlen egészbe forr… valahol egy másik, talán már nem is egészen földi – már- már földön túli – dimenzióban…s a realitások fölött, így irreálisan is – mindennél reálisabban.
S elképzelem…igen: ahogy oly’ hosszasan kerestem, s kutattam ezt a percet, s ahogy végül megtaláltam: s azt miképpen végül – valóban Hazaérkezem…s azonképpen is, egymásban, végül – őszintén fölismerem szemeid tükrében magam…
S elképzelem: ahogy eltűnik mellőlünk a hajsza, a zavar és levertség, ahogy szétfoszlik valamennyi bánat, ahogy elűzetik mindahány bűntudatunk is, és lelkiismeret furdalásunk, mert talán elhiszem… hogy valóban létezik valahol egy ehhez fogható világ is…

Amely magába rejt, s nem kiejt öléből a vad és idegen, rideg anyagiságba. Amely átölel, s azzal hogy védelek, már engem is megvéd. S amely zenévé válik, amely nem lesz más csak béke, az egésszé lett lélek óvó menedéke, enyhet adó óázisa, e lát feleti létnek; akár egy Paradicsom, egyfajta helyi Nírvána képzete, s igézete képpen - valamennyi idáig érintett Pokol komor füsthegye fölött… anyagtalan lélekké párologva, és súlytalan.

Ahol már nem lesz szó időről, s nem lesz szó a szóról. Mert a hallgatásainkkal is könnyedén beszélgethetünk, a gondolat, az álmok és az érzelmeink megszelidűlt nyelvén, örökkön örökké… ha csak egyetlen pillanatra is, de ott és akkor végre, s véletlen - még elhihetjük ezt!
Ámen.

Válasz